Munkahelyek Debrecenben minden korosztálynak

Debrecenben az elmúlt években a munkanélküliségi arány csökkent, ezzel párhuzamosan a gazdaság nagy változásokon és fejlődésen ment át. A 2018-as évben, számadatokat tekintve a munkanélküliség 5 % alá csökkent, a befektetőknek köszönhetően a munkahelyek Debrecenben megsokszorozódtak. A gépipar területén voltak elsősorban nagyszabású beruházások a városban, ami leginkább az autóalkatrészek erőállítását célozta, de olyan nagy üzemek is létesültek, amelyek az egészségügyi ipart célozták. Három ilyen fontos létesítmény, az egészségügyi segédeszközöket gyártó cég, valamint két híres gyógyszergyár, melyek közül egyik biotechnológiai üzemként működik.

Itt a legmodernebb eljárásokkal készülnek a gyógyszerek. Ha csak ezt a három nagyüzemet nézzük, akkor is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy munkahelyek Debrecenben az egészségügy területén sem hiányosak. De akár a gépiparban jelenlevő munkahelyek is számos személynek nyújtanak megélhetést, szakmai fejlődést, lehetőséget. A város dinamikusan fejlődik ezzel semmi kétség, sőt. A 2016-os év után egyre több multinacionális cég ismerte fel Debrecen adottságait, a jó infrastruktúráját, és választotta a vállaltterjeszkedés helyszínéül. Ezek a multi cégek megjelenése is a város javára szolgált, hiszen elsősorban jelentek meg új munkahelyek Debrecenben, így az elvándorlás aránya is csökkenő tendenciát mutat. Az egyetemisták el tudnak helyezkedni a szakmában, a diákok számára van nyári munkalehetőség, és a középkorúak sem kell az esteleges munkahelyváltás miatt aggódjanak, hiszen számukra is vannak lehetőségek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük