Érdekességek az adidas cipő történetéről

Az adidas márkát nyilván senkinek nem kell bemutatni, sőt a történetét illetően is a köztudatban már beivódott a testvérpár története, akik közösen hozták létre a sportcipőket és eszközöket gyártó céget, majd a viszálykodásuk következtében külön váltak. Így alakult ki az adidas és a puma. Az adidas cipők gyártása azt az alapötletet követi, miszerint minden sportágnak más és más jellegű cipőre van szüksége. Ilyen értelemben a cég képviseltette magát a fontosabb sporteseményeken, folyamatosan kapcsolatban állt az aktív sportolókkal, ez által felmérve az igényeiket, és így minden egyes sportág számára optimális cipőket készíthettek. A cipőgyártás kezdetén megfogalmazódott elv a mai napig érvényes, hiszen minden sportolónak a lehető legjobb, a saját sportja igényei szerint kialakított cipőt kell viselnie, amely megóvja viselőjét a sérülésektől is. Az adidas cipő gyártásait tekintve három nagy csoportot különíthetünk el.

Az első csoportba tartoznak azok a modellek, amelyek teljesen a sportágakra szabott, speciális cipők tartoznak, maximálisan figyelembe véve a különböző sportágakat űző sportolók igényeit. A második csoportba tartozó cipők már a hétköznapi emberek mai életszemléletét és világát célozza meg, elsősorban az önkifejezésre és az eredetiségre helyezi a hangsúlyt. És végül a harmadik termékcsoport családjába azok a cipők tartoznak, amelyek megalkotását a sport és a legújabb divat összehangolása ihlette. Kétség nem fér hozzá, hogy az adidas cipő nemtől és kortól függetlenül a legkeresettebb sportcipők közé tartozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük